Hideg, csontig hatol.
Rakjál hát egy nagy-nagy tüzet,
ami utadon elkísér,
álmaidban majd megkísért
Felperzsel majd minden falut
s ami marad, csak pusztulás,
Otthont, házat és talán
Istent, családot és hazát
Sokáig égjen a fáklya
ahol nem ég majd hiába
és megvilágítja a véres havat
az éjszakában
Kiben csontot ér a csáklya
nem vérzik majd hiába
és meghallja a hívó szavakat az
éjszakában
Legyél inkább Prometheus, aki
hátán hordja és elveti
Ott, ahol éltetik
Mert nincsen az a folyó, ami szomját oltsa
Ennek a féktelen haragnak
Mert azok akik ebbe születnek
ebbe bele is halnak
Sokáig égjen a fáklya
ahol nem ég majd hiába
és megvilágítja a véres havat
az éjszakában
Kiben csontot ér a csáklya
nem vérzik majd hiába
és meghallja a hívó szavakat az
éjszakában
Mert a mai gyerekeknek az a nagy gondja,
hogy soha nem tapasztalták meg az igazi telet,
mikor együtt mind így összefagyva
vártuk hogy jöjjön végre a kikelet
mert, hol az igazi hősöket nem felejtik
ott mindig születnek újak.
A XX. századi szépirodalmi hivatkozások (Ady, József Attila) mesteri beillesztése a zenekar szintén irodalmi eszköztárral felépített szövegvilágába teszi kiemelkedővé ezt a korongot. lorand_ppp